Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

Szülői értekezés az utánpótlásban!

Boksz szakosztály 2016-09-06

Kiváló utánpótláskorú ökölvívóink szüleit kértük fel, írják le nekünk mit is érzetek gyerekeik eddigi „sportmúltja” kapcsán, illetve hogyan is értékelik fiaik teljesítményét, EB szereplését?

Kiss Hunor Levente serdülő EB bronzérmesünk édesapja meglátásai:

Nekem apaként nagyszerű érzés volt megélni, hogy fiam bekerült a serdülő EB induló keretébe. Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan fiam van, akinek vannak céljai a sporttal kapcsolatban.

Jómagam is 30 éves koromig válogatott élvonalbeli sportoló voltam, tehát pontosan tudom, hogy ilyen eredmény mögött mennyi munka van.

Ezen az úton terelgetem fiam sportpálya futását.

Hamar kiderült, hogy alkatilag a küzdősportokra termett. Már öt évesen rendszeresen lejártunk az UTE ökölvívó szakosztály edzéseire, Farkas Józsefhez, aki már akkor megjósolta, hogy ha végül is ökölvívó lesz, remek öklöző válhat belőle.

Tehát az edzéseket (hangulatos, könnyített feltételek mellett) már korán elkezdtük.

Mivel e sportágban csak 13 éves kortól lehetett versenyezni és fiam születésétől fogva versenyző alkat, elkezdtünk olyan sportágakkal is megismerkedni, ahol a versenyzési lehetőségek adottak voltak.

Így került az életünkbe két remek sportág, a judo és a birkózás. A judoval kezdtünk hat évesen, de meg szerettünk volna ismerni más olimpiai küzdősportokat is.  Cselgáncsban négy évet versenyzünk is nagy sikerrel!

Budapest bajnokság országos bajnokság, Diákolimpia. Győztesek voltunk! Sajnos egy kis klubban voltunk és a továbblépéshez váltanunk kellett. Ebben az időszakban kezdte el Növényi Norbert a birkózó gyerekek tanítását. Megalakította a Növényi Sport Akadémiát és az első birkózó versenyzője lett a fiam. Szerette a birkózást is, hiszen férfias küzdelmekben teli versenyeken vehettünk részt. Az edzésekről szinte soha sem hiányoztunk és meg is lett az eredménye: Országos bajnokság és Diákolimpiai döntőkbe jutásokkal, illetve végső győzelmekkel. Még kötöttfogásban is 2. és 3. helyezéseket értünk el!

Jó barátom, Növényi Norbi még a Grapling OB-re is benevezte a fiam ahol kétszer is magyar bajnokságot tudott nyerni.

Ám ezen időszakok alatt sem felejtettük el a boxot, amikor csak lehetőségünk volt hobby szinten beloptuk az életünkbe.

Sajnos a birkózásban beállt változás miatt (Norbi ugyanis leköltözött vidékre) fiamnak elment a kedve, hiszen szinte egyedül maradt az edzéseken.

Egyre többet jártunk bokszolni az UTE terembe. Ott olyan régi barátok és kimagasló sportszakemberek foglalkoztak a Levivel mint Kóczián József, Székesvári Tamás, Farkas Márton, akik mind remek sportolók voltak  még nem régen nemzetközi sikerekkel, eredményekkel. Az ő munkájukat fogta össze Farkas Józsi barátom, mint vezetőedző.

És megismerhettünk egy csodálatos embert Levan bácsi személyében, aki egy kis  „mást” csöppentett ide az UTE-ba mert ő Grúziából való.

Ezektől az emberektől van mit tanulni és a fiam nagyon is élvezte az itteni edzések alkotó légkörét, így hát gondolt egyet: ökölvívó lesz! Három hónapunk volt az első versenyig felkészülnünk. Hát mondhatom, hogy ilyet még nem láttam!

Ezen sportemberek nagyszerű támogatásával elkezdtük azt a munkát, melynek eredendője a serdülő válogatottba való bejutás, majd az EB induló csapat tagjai közé kerülés lett!

Ez úton is szeretném megköszönni a fiúknak, hogy hittek a Leviben, támogatták, keményen edzették őt, még hétvégeken is.

Köszönjük Kóczián Józsinak a sok lelki beszélgetős perceket, órákat, a biztos támaszt és az edzéseken a Spring-partnerséget, Székesvári Tamásnak a harcos küzdeni tudásra való nevelést, Farkas Mártonnak a technikai felkészítést, az UTE vezetőedző pedagógiai és lelki ráhatását, és végül Levan bácsinak a Grúz edzésmódszerek megismertetését. Ők a rövid felkészülési idő ellenére egyöntetűen állították, hogy Levinek ott a helye a válogatottban, szuper nehézsúlyban. Persze hozzáteszem, hogy talán a legjobban én bíztam a fiamban, hiszen sportelőélete ékes bizonyság volt előttem s az is, hogy nyolc év munka nem múlhat el nyomtalanul pláne úgy, hogy benne van Növényi Norbi sportolói kvalitása is!

Budapest, 2016. augusztus 30.

Képek

Hajós Alfréd Kupa című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41