Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

Két ökölvívónk is ott van a zágrábi Serdülő Európa-bajnokságon!

Boksz szakosztály 2016-07-25

2016. július 23. és augusztus 1. között rendezik meg Zágrábban az ökölvívó Serdülő Európa Bajnokságot, amelyen hazánk válogatottját tizennyolc ökölvívó képviseli, klubunkat pedig ketten, hiszen Fekete Iván (44,5 kg) és Kiss Levente (+76 kg) a bajnokságban lila-fehérben próbálnak minél jobb eredményeket elérni.

Egy nappal az indulás előtt Tegnap a zágrábi Európa-bajnokságra készülő serdülő válogatottat meglátogatta a riói olimpiára készülő két versenyzőnk Harcsa Zoltán és Bacskai Balázs.

A legkisebb korosztály versenyzői nagy örömmel fogadták őket és edzőiket, Balzsay Károlyt és Erdei Zsoltot. A gyerekek megnézték a Dr. Kovács László szöv. kapitány által irányított edzést, valamint egy kötetlen beszélgetés során informálódhattak az olimpiai célokról, tervekről. A kora délutánig tartó látogatás után a délutáni edzés már a zágrábi EB jegyében telt. Minden versenyző teljes szorgalommal dolgozik Tatán. Vasárnap rajtol a kontinens bajnokság. 

A mai, hétfő napon Fekete Iván már meg is kezdte a szereplést és pontozással, 2:1 arányban legyőzte a grúz Aramot (28:29, 27:30, 29:28).

Az eredményeket IDE, a versenykiírást pedig IDE kattintva tudják elérni.

HAJRÁ LILÁK! HAJRÁ MAGYAROK!

(forrás. boxing.hu)

 

Képek

Övvizsga 2019.február 11-én című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41