Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Egy aranyat és egy bronzérmet nyertünk az ökölvívó ob-n!

Boksz szakosztály 2016-12-14
A külsőségeiben is kitűnő, az interneten is közvetített 93. Papp László felnőtt férfi magyar bajnokság elérkezett a negyedik napjához, a döntőkhöz. A Magyar Ökölvívás Napján a finálékat a Gerevich Aladár Sportcsarnokban rendezték. A döntők résztvevői tizenöt klubot képviseltek. A legeredményesebb klub a Vasas-Süllős, melynek mindhárom döntőse aranyéremmel zárta az OB-t (érdekesség, hogy ugyanakkor a KSI bokszolói mindhárom döntőjüket elvesztették). A 10 arany 7 klubhoz került. Az OB legjobb teljesítményt nyújtó versenyzőjének Bacskai Balázst hirdették ki. A döntősök átlagéletkora 22 év.

49 kg
Virbán Gábor (Madárfészek Akadémia Alapítvány-UTE) - Szabó Kristóf (KSI) egyhangú pontozással

2009 óta vagy Lakatos vagy Ungvári nyerte ezt a súlycsoportot, hét év után - távollétükben - új bajnokot avattak. Felnőtt fináléban még sem Virbán, sem Szabó szerepelt. Az ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes Virbán végig uralta a mérkőzést és élete első felnőtt aranyát szerezte.

Virbán Gábor
19 éves lesz januárban, Gyöngyösön született, edzője Farkas József, példaképe Ray Leonard, hobbyja a futás, ikertestvére, Martin bronzérmes lett az OB-n.

52 kg
Csóka Nándor (Gladiátor Akadémia M1 Fitness) - Szaka István (Madárfészek Alapítvány AkadémiaTápiómente) egyhangú pontozással

Az Európa-bajnoki bronzérmes, a fejlődésében megtorpanni látszó Csóka nem tudta megvédeni tavalyi elsőségét. Szaka először jutott be felnőtt magyar bajnokság döntőjébe és azonnal aranyat nyert. Szaka 100 százalékig megvalósította a taktikai utasításokat, sikerrel zavarta össze Csókát.

Szaka István
18 éves múlt októberben, a döntősök közt a legfiatalabb, kistarcsai születésű, jelenlegi edzője Ács József, Lantos Gyula, Erdei Zsolt, példaképe Erdei Zsolt, hobbija az asztalitenisz.



56 kg
Könnyű Róbert (Eger) - Tar Sándor (Gladiátor Alapítvány Akadémia Tatabánya) egyhangú pontozással

Könnyű 2012-ben magyar bajnok volt, négy év elteltével kísérelte meg az ismétlést. Bár tavasszal a Széchenyi emlékversenyen Tar 3-0-ra nyert, de most nem tudott ellenállni a robbanékony Könnyűnek. A két versenyző között 6 év a különbség, a legnagyobb korkülönbség két döntős között a 10 párt figyelembe véve. Könnyű testvére szintén döntős, ő a 60 kg-ban.

Könnyű Róbert
25 éves, jelenlegi edzője Dorkó Péter, 16 éve bokszol.

60 kg
Kovács Richárd (Nyíregyháza) - Könnyű Richárd (Eger) egyhangú pontozással

Az ősszel találkoztak legutóbb a Magyar Kupában, akkor 3-2-re Könnyű győzött és egy sok szabálytalanságot hozó mérkőzésen megismételte azt a sikerét. A két fiatalember először szerepelt felnőtt bajnoki döntőben, s végül Könnyűé lett az arany, teljes sikerrel zárva a Könnyű család mai budapesti kirándulását.

Könnyű Richárd
20 éves, edzője Dorkó Péter, példaképe Roy Jones, hobbija az olvasás

64 kg
Fodor Milán (Vasas-Süllős) - Tóth Richárd (Ring SC Kaposvár) TKO 2

Mindketten az első felnőtt bajnoki cím kapujába kerültek. A kapun átlépni Fodornak sikerült, a tavalyi 3. hely után, Tóth idén is ezüstérmes, úgy mint tavaly.

Fodor Milán
23 éves, gyulai születésű, öt éve bokszol, edzője Ráth Miklós, hobbija a foci.

69 kg
Bacskai Balázs (Vasas-Süllős) - Vadász András (KSI) 4-1 arányú pontozás

Mint tavaly, idén is Bacskai és Vadász meccse volt a nap döntője (a tízből ez volt az egyetlen súlycsoport, ahol újra ugyanaz a pár harcolt az aranyért), az Európa-bajnok Bacskai ebben a súlyban 7. aranyát is begyűjtve őrzi elsőségét a dobogó tetején. Mivel Bacskai a 75 kg-ban is kétszeres győztes, jelenleg 9. bajnoki aranynál tart.

Bacskai Balázs
29 éves lesz januárban, jelenlegi edzője Erdei Zsolt, példaképe Risztov Éva


Fotó: Szűcs Attila

75 kg
Hegyi Barnabás (Vasas-Süllős) - Kovács Pál (Hódmezővásárhely) 4-1 arányú pontozás

Az Eb bronzérmes Harcsa Zoltán távollétében az Ob előtt tudott volt, hogy biztosan új bajnokot avat a súlycsoport. Az egykor labdarúgónak indult Hegyi tavaly ezüstérmes volt, most feljutott a dobogó tetejére, elsősorban kiváló kondijának köszönhetően. A Széchenyi emlékverseny után idén másodszor is legyőzte Kovácsot.

Hegyi Barnabás
a döntő napján ünnepelte a 23. születésnapját, székesfehérvári, edzője Ráth Miklós és Barta Zsolt, hobbija a kerékpározás.

81 kg
Tallósi Péter (Madárfészek Alapítvány Akadémia Honvéd Sashegy) - Lukácsy Bence (Madárfészek Alapítvány Akadémia PVSK) mérkőzés nélkül

Mivel a tavalyi bajnok Hámori Ádám idén egy súllyal feljebb jutott be a fináléba, új bajnokot avattak. (A legutóbbi találkozójukon a Magyar Kupában Lukácsy egyhangú pontozással nyert Tallósi ellen.) A döntőben mérkőzés nélkül győzött Tallósi. Érdekesség, hogy a tavaszi Széchenyi emlékversenyen Tallósi szintén mérkőzés nélkül lett aranyérmes, mert akkori döntőbeli ellenfelének, Hámorinak a keze tört el. Lukácsynak az elődöntő során háromszor is aláfordult a jobb térde, de hősiesen küzdve a döntőbe verekedte magát. A szombat reggeli orvosi vizsgálaton azonban az orvos már nem engedte a szereplését a döntőben. Az első hírek szerint porcgyűrű sérülése miatt operáció vár rá.
A dobogóra állt négy bokszoló új a tavalyi évhez viszonyítva.

Tallósi Péter
19 éves lesz februárban, jelenlegi edzője Gregárik Krisztián, példaképe Roy Jones, hobbija a mozi és a sakk.

91 kg
Hámori Ádám (Fittbox Kőszeg) - Nagy Bence (DVSC) egyhangú pontozással

Akárcsak tavaly, Nagy Bence előtt újra ott volt a lehetőség az arany megszerzésére. Akkor Sávoly mögé került a második helyre, most Hámori mögé. Hámori bajnok volt 2015-ben is, igaz akkor még a 81 kg-ban. Erősen megdolgozta egymást a két versenyző, érezhető volt, hogy Hámorinak még bele kell erősödnie új súlycsoportjába.

Hámori Ádám
22 éves lesz januárban, szombathelyi születésű, nevelő edzője és jelenlegi edzője Varsányi Áron, példaképe az édesapja, hobbija a kerékpározás.


+91 kg
Bernáth István (Hajdúsámsoni Harangi Imre SE) - Urbán Ferenc (KSI) TKO2

Legutóbbi találkozójukon a tavaszi Széchenyi emlékversenyen Bernáth nyert (TKO 3). Bernáth címvédésével sorrendben harmadik bajnoki elsőségéhez jutott, összesen a negyedik aranyához. Bernáth az első menetben kétszer is megfogta ellenfelét. A második menet elején pedig repült a törölköző.

Bernáth István
28 éves lesz januárban, debreceni születésű, jelenlegi edzője Máté Attila.



Fotó: Szűcs Attila

Az aranyérmet szerzett egyesületek:
Vasas-Süllős 3
Eger 2
Madárfészek Alapítvány AkadémiaTápiómente 1
Madárfészek Alapítvány Akadémia Honvéd Sashegy 1
Madárfészek Alapítvány Akadémia-UTE 1
Fittbox Kőszeg 1
Hajdúsámsoni Harangi Imre SE 1
 
Az M4Sport összefoglalóját IDE kattintva tudja megtekinteni!


Eredmény döntő

(forrás: boxing.hu)

Képek

Atlétika sportnap az UTE-ben! című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41