Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Ökölvívás: Bizalom Rt. Kupa

Boksz szakosztály 2009-03-17

Egyesületünk versenyzői számára nem kötelező e versenyen való részvétel, azonban, nagyobb megmérettetések előtt ajánlatosnak véli vezetésünk e próbatételt is, főleg felmérési célzattal.
Nos versenyzőink igen jó formában, jó küzdőmodorban, és motiváltan öklöztek itt!
Gerháth Mónikának nem sikerült a fogyasztás, még rövid volt az idő ahhoz, hogy új, számára az „ideálisnak” mondható súlycsoportban indulhasson, ezért a vezetőedzőnk visszaléptette a mérlegelés után.
Balázs Dávidnak ez úttal nem jutott ellenfél, bár ketten is voltak 60 kg-ban, de Dáviddal nem szerettek volna küzdeni, így Dávid csak nézőként arathatott sikert azzal, hogy legalább figyelemmel kísérheti súlycsoportja küzdelmét, és reménykedhetett, hogy talán legközelebb kiállnak ellene.
69 kg-os felnőtt válogatott versenyzőnknek, Farkas Csabának sem jutott ellenfél, ugyanis e súlyban is 3 fő mért be, és Csabát nem kívánta ellenfélnek senki, megegyeztek, hogy Csaba pihen és így ő is szemlélőként volt jelen.
A női versenyzőink mindhárman életük első tét mérkőzését vívták, és igen nagy sikerrel.
A két Csombor lány, határozott, dinamikus öklözéssel jutott túl ellenfelén, s bár Vivien csak eredményhirdetés nélküli bemutató mérkőzésen, a nővére igazi kemény csatában hozta a győztes mérkőzést.
Viviennek székesfehérvári, Krisztinának gyöngyösi ellenfele volt.
Juhász Szimonetta élete első mérkőzésén igen jól képzett dombóvári ellenféllel találta szembe magát, s bár nagyon bátran küzdött, szinte a teljes családja szorítása mellett, edzője feladta a mérkőzést, hiszen a fokozatosság elvét sértette volna, ha másképpen tesz.
A fiúk is nagyot és jól küzdöttek e napon!
Horváth Erik talán élete legjobb formáját hozta ez alkalommal.
Ezúttal pontosan végre tudta hajtani azokat a technikai és taktikai elemeket, melyeket edzések alkalmával már régen prezentál, csak valahogy a versenyek felfokozott légkörében eddig semmi nem jött össze ezekből, sőt kifejezetten alulteljesített az „éles helyzetekben”.
Nos ezúttal megnyugtatta az érte aggódókat: kiváló öklözéssel, nagy fölénnyel nyert.
Szimler Áron is élete első mérkőzését vívta e napon, akár csak a lányaink.
Róla elmondható, hogy kissé késő választotta ezt a sportágat, hiszen már ifi korban van, mégis, reménykeltő öklözéssel, egyáltalán nem vesztesként hagyhatta el a szorítót, bár lepontozták és ellenfelének lendült a magasba a karja, mégis: aki végigszemlélte e mérkőzést és ráadásul figyelmesen, az észre vehette, hogy az utolsó menet meglepően rövidre sikeredett, a helyi rendezésnek kedvezett talán az időmérő „tévedése”.
Vezetőedzőnk szemében Áron volt a győztes, hiszen ellenfele igen képzett öklöző volt.
Felnőtt versenyzőnk - akár csak Farkas Csaba- jászberényi légiósunk”. Nos, az utolsó menet utolsó másodpercében egy megrendítő ütéssel földre vitte ellenfelét, akit a gong mentett meg a kiütéstől.
Így természetesen Győztesen hagyta el a szorítót 75 kg-os versenyzőnk is!

A következő versenyünk szintén a vasasban, az Énekes István emlékverseny lesz e héten, pénteken kezdődik, és vasárnap lesznek a döntők.
Három versenyzőnk indul itt.
Király Viktor 54 kg-os válogatott versenyzőnk, valamint Ádám Attila 60 kg-ban, és Szimler Áron 64 kg-ban öklözik majd. Áron esetében a 14-i III. fordulón nyújtott teljesítményének milyensége volt a feltétele az indulásnak!

Vezetőedzőnk a mérkőzések után a fáradtság legkisebb jele nélkül, mosolyogva pakolta be a sportfelszereléseket táskájába, és kijelentette: - Ha a boldogsághormonok elszaporodnak, nincs mese, aktív marad az ember, s mindent lilának lát és vél! Ja! És Hajrá Újpest!
 

Képek

UTE Kiállítás című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41